Úrnapi ünnepi misék és körmenetek

Városunkban és a város környéki falvakban is több helyütt virágpumpával díszített sátrakat építettek vasárnap hajnalban kisközösségek. Így várták az Úrnapi körmenetet.

 

Az Úrnapja katolikus főünnep az Eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban a húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap után két héttel tartják. Napja eredetileg a Szentháromság vasárnapja utáni csütörtök volt és sok helyen ma is akkor ünneplik. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá. A körmeneten, Magyarországon más országoktól eltérően négy stáció van: négy oltárt állítanak, amelyet a pappal és az Oltáriszentséggel végigjárnak a hívek. Az úrnapi körmenetnek saját liturgiája van. A stációknál Evangéliumot olvasnak és a pap az égtájak felé áldást oszt. Ilyenkor azokért is imádkoznak, akiket a négy égtáj felé osztott áldás akaratlanul is elér. Barcson és Szulokban is nagy hagyománya van a sátorállításnak és az ünnepi körmenetnek is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!