Változások jönnek a női fociban

A következő idénytől változásokra lehet számítani a női labdarúgás területén, már ami a pályaméretet illeti.

Sütő Csaba, az FC Barcs Női Labdarúgó csapatának edzője arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség döntésének értelmében az eddigi 40×20 méteres, tehát kézilabdapálya méretű pálya helyett szeptembertől várhatóan 45×65 méteres pályán játszanak majd a női focisták. Legalábbis az U15-ös csapat már biztosan, a tervezet szerint a felnőtt női csapatok is félpályás bajnokságban szerepelnek majd, 7+1-es felállással. Ahogy arról korábban szerkesztőségünk is beszámolt: a Somogy megyei női kispályás bajnokság Déli csoportjában első helyen zártak a felnőtt női focisták, sőt a barcsi csapatból került ki a legtöbb – 16 – gólt szerző játékos is, Józsa Bianka személyében. Az U15-ös lánycsapat pedig a tabella harmadik helyét szerezte meg.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!