Változatos receptek az első drávamenti halfőző versenyen

Pontyból és vegyes halból készült halászlevek főttek közel félszáz bográcsban a Dráva partján a hétvégén. Passzírozott és zöldéggel együtt főzött, valamint tradicionális halászlé is rotyogott a bográcsokban az I. Drávamenti Nemzetközi Halfőző Versenyen. 

Volt aki csiptetett halsütést is bemutatott a közönség kedvéért. Lévai Ferenc, a zsűri elnöke szerint a halászlé esetében sokszor az egyszerűség a nyerő, hiszen nem kell passzírozni, sűríteni a levet. A jó halászlé a hozzáértők szerint negyven perc, de legfeljebb egy óra alatt készre fő. A 36 csapat versengésére a nap folyamán közel ezren voltak kíváncsiak a szabadstrandon. Karvalics Ottó polgármester elmondása szerint a verseny hagyományt is teremthet újra Barcson. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!