Vidámság költözött a szabadidőközpontba – városi gyermeknap Barcson

Szombat délutánra megtelt a szabadidőközpont családokkal, gyermeknap alkalmával színvonalas programokkal várta a városvezetés a kicsiket és nagyokat egyaránt. Bohóc Brigád, légvár és sok-sok móka várta az eseményre látogatókat.

Körhinta, légvár, lufihajtogatás és kreatív kuckó várta szombat délután a barcsi és környékbeli családokat, ahol még a jó idő is kedvezett a szervezőségnek. A 14 órakor kezdődő programok között mindenki megtalálhatta a magának való elfoglaltságot, csillámtetkó és arcfestés is készült a vállalkozó szellemű gyermekek számára. A színpadon a Buborék Együttes és a Bohóc Brigád produkciója volt látható. Interaktív műsoraiknak köszönhetően a gyermekek és szüleik és részeseik lehettek a produkciónak, így téve még izgalmasabbá az előadást. A délutáni programok különleges vendégei az állatok és a motorok voltak, akik és amik nagy nézőközönséget vonzottak maguk köré. A kisállatokat simogatták, a motorokat pedig kipróbálhatták a gyermekek, persze csak álló állapotában, szülői felügyelet mellett. A motorok kipróbálása mellett lehetőség volt a hangszerek megismerésére is, hiszen a hangszersimogató program keretein belül többféle hangszerrel ismerkedhettek meg a gyermekek. Mickey és Minnie egér is ellátogatott a barcsi gyermeknapra, akikkel fotózkodhattak a résztvevők. A barcsi gyermeknap nap jó hangulatban telt, hosszú órákra vidámság és gyerekkacaj költözött a szabadidőközpont szívébe.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!