Visszaszámol a BA-ROCK zenekar, nosztalgia est a közelgő jubileum alkalmából
50 éves fennállását ünnepli 2018-ban a barcsi BA-ROCK zenekar, a kerek jubileumig Visszaszámlálás címmel három fellépést tervez a zenekar. Az első nosztalgia bál május 6-án, szombaton, este 8 órától várja majd a kikapcsolódni vágyókat.
A Művelődési Központban rendezendő összejövetelen felcsendülnek a 60-as, 70-es évek slágerei a Beatles, Fonográf, az Illés és Omega zenekar slágerei, de az estére a repeortárt 15 régi- új dallal is kiegészítik majd. Az alapító Gálosi János, valamint Vértes Gábor és Vértes György mellett színpadra lép a későbbi állandó tag Gyurókovics Tibor, és vendég közreműködőként Litauszki Pál valamint Vértes Zoltán is. A tagok elmondása szerint egy hatalmas attrakció, hogy ilyen hosszú időn keresztül megmaradt az együttes, melynek egyrészt az az oka, hogy kezdetektől fogva jó barátok, hogy öröm számukra a zenélés, és, hogy mindegyiküknek úgy alakult az életük, hogy itthon maradtak. A „Visszaszámlálás” fellépései ezen kívül, még ez év végén decemberben, jövő májusban várhatók, majd decemberben a jubileumi nosztalgia est.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!