Vízitúrára invitálnak a Dráva-mentén

Egynapos vízitúrát szerveznek június 16-ra a Dráva mentére, ahol a déli határvidék különleges, érintetlen tájait fedezhetik fel a résztvevők. Ezt a túrát azoknak javasolják, akik már korábban is kipróbálták az evezést.

A túra részleteiről a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának honlapján olvashatunk bővebb információkat, miszerint a túravezető tájékoztatóját követően busszal jutnak el a táborozók a Vejti víziturisztikai táborhelyig, ahol vízre szállnak majd. A táv 20 km, de a vízállástól függően kalandozhatják be a résztvevők a holtágat, annak érdekében, hogy minél többet tudjanak megismerni a Dráva csodálatos vízi világából. A túrázóknak lehetősége nyílik Európa egyik legtisztább vizű folyóján evezni, ahol a Magyarországon előforduló halfajok kétharmada megtalálható. A túra végén a Drávaszabolcsi hídnál kötnek majd ki a túrázók, ahol felpakolják a hajókat az utánfutóra és visszatérnek a látogatóközponthoz. Fakultatív programként a résztvevők megtekinthetik majd az Ős-Dráva Látogatóközpont majorját és a kiállítóterét, ahol sok érdekességet tudhatnak meg a Dráva élővilágáról és az itt élő emberekről.

fotó: ddnp.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!