Helyi Hírek

Nem javult az elmúlt évtizedekben a szűrési megjelenés. A lakosság egy része rendszeres szűrésre járó, a másik része nem hajlandó, mert értelmetlennek látja, pedig a daganatos megbetegedés gyógyítható, ezt kellene tudomásul venni.

Lesz véradás az idei évben is a babócsai nárciszosban. Schulcz Györgyné, a Magyar Vöröskereszt barcsi csoportjának vezetője, arról tájékoztatta a csütörtöki Melózáró hallgatóit, hogy nem marad el a babócsai véradás.

Létre kell hozni egyfajta „Dráva Fejlesztési Tanácsot”, amelyről már megkezdődtek a tárgyalások. Ahhoz, hogy egy ilyen hosszú folyó lehetőségeit ki tudják használni, balatoni mintára egy több megyén átívelő programra van szükség. 

A szervező Dráva Úszó- és Vízisport Egyesület két nyertes pályázatának köszönhetően a működésre és szakmai programokra is nyert 1,4 millió forint értékű támogatást – tájékoztatta szerkesztőségünket Némethné Bojtor Beáta elnök. 

Két-két osztályt indíthat mindkét barcsi általános iskola – közölte az összesített adatok alapján a Klebelsberg Központ Barcsi Irodájának vezetője. Cservölgyiné Rácz Ildikó tájékoztatása szerint a tankerület illetékességi területén valamelyest csökkent az iskolákba beíratott diákok száma. 

Nyolc érmet hoztak el a Szivárvány EGYMI diákjai a megyei atlétika döntőről. A FODISZ, azaz a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége által rendezett megyei megmérettetésen a barcsi intézmény öt diákja vett részt. 

363.500.000 Ft, ennyi forrás jut Barcsra a Terület és Település fejlesztési Operatív program döntése értelmében. Karvalics Ottó polgármester szerkesztőségünknek elmondta: 216.000.000 Ft-ot helyi gazdaságfejlesztésre nyert a város, melyből a Széchényi Ferenc Gimnázium konyhájának felújítását végzik el, ami hamarosan elindulhat, hisz a munkálatokkal a nyáron, az iskola kezdésig szeretnének végezni. 

Megkezdődött hétfőn a Közösségek Hete rendezvénysorozat a barcsi Városi Könyvtárban. Május 8-án az állatokkal ismerkedhettek az érdeklődők, a Barcsi Természet-és Állatvédő Egyesület munkáját ismerhették meg a jelenlévők, de volt projektoros diavetítés, állatsimogatás és állatokról készült képekből is nyílt kiállítás az intézményben. 

Kerékpár túrára invitálják május 20-án a természetkedvelőket. A mozogni vágyók ezúttal Križnicára a Drávát átívelő függőhídhoz kerekeznek majd. Az érdeklődőket 8.45 –ig a Penny parkolóban várják, majd ahonnan közösen indulnak a 25 km-es távra, melyet három pihenővel kerekeznek végig és kb. 2,5 óra alatt érnek el a hídhoz. 

Május 26-28. között a KSZC Dráva Völgye Középiskola szervezi és ad otthont az Intercisa Kupának. Az Intercisa Kupát az akkori dunaújvárosi szakmunkásképző iskola hívta életre 1965-ben, azzal a céllal, hogy a dunántúli iskolákban tanuló, szakképzésben résztvevő fiatalok összemérjék erejüket a kézilabda sportágban. 

Újabb kiállításon mutatkoznak be a barcsi Darvas Iván képei. A grafikus ezúttal Török Otíliával és több ismerősével közösen a Civil Közösségek Házában Pécsen állítja ki alkotásait. A barcsi művész közel 10 rajzot mutat meg a nagyközönségnek a május 19-én nyíló, a "Szívnek erejével" című csoportos tárlaton, melyek között van színes ceruza, olaj és tussal készült kép is. 

Ma és holnap is üléseznek a barcsi  képviselő-testület bizottságai. Ma a jogi, egészségügyi és szociálpolitikai, még szerdán a pénzügyi, városfejlesztési és az oktatási, művelődési bizottság tagjai ülnek tárgyalóasztalhoz.

A Dráva Völgye Középiskola nevelőtestülete 1999-ben a tanulmányi, szakmai és sportversenyeken kiemelkedő eredményeket elért tanulók elismerésére Dráva Völgye Díjat alapított. A díjat a végzős, érettségi előtt álló tanulók, illetve a szakképző évfolyamokat befejező tanulók kaphatják. 

Újabb koncertet ad Barcson a PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete. A zenészek egy alkalommal már muzsikáltak városunkban, akkor a cselló együttesük nyűgözte le a zenekedvelő közönséget, most a fafúvósok adnak koncertet. 

Nincs gyógyíthatatlan, csak későn felfedezett rákos daganat, mondta a Barcsi Kistérségi Járóbetegellátó Intézmény igazgató főorvosa a vasárnapi Kopogtatóban. Dr. Kisimre László rádiónk vendégeként beszélt a május 13-i nyílt napról, melyen ingyenes szűrések és vizsgálatok várják a lakosságot. 

A Magyar Vöröskereszt somogyi szervezete május 8-án, a Vöröskereszt és a Vörös Félhold világnapján tartotta éves közgyűlését Kaposváron, és ez alkalomból elismeréseket is átadtak. Barcsról Patkó Ferencné kapott dicsérő oklevelet, közel 30 éves vöröskeresztes munkájáért.

Húsvét után negyedik vasárnap az anyákért és a papi, szerzetesi szolgálat vállalásért is imádkoztak a katolikus templomokban. A kicsik pedig köszöntötték az édesanyákat is.
 

1561 dokumentummal gazdagodott a barcsi Városi Könyvtár az elmúlt évben, ez 3 millió 600 ezer forintos értéket képvisel, mondta el kérdésünkre válaszolva az intézmény vezetője. Sziács Lászlóné, hozzá tette ez főként könyveket jelent, új kiadású könyveket. 

Somogyban is több ezren vettek búcsút iskolájuktól, köztük a barcsi diákok is, akiknek tegnap csöngettek ki utoljára. A Dráva Völgye Középiskolából 4, a Széchényi Ferenc Gimnáziumból 3 osztály ballagott el, még az Ipari és Kereskedelmi Szakképző Iskolából 4 osztály és az esti tagozaton tanuló végzősök köszöntek el szombaton tanáraiktól, osztálytársaiktól és az iskolától. 

Május 22. nem csak a személyijövedelemadó-bevallások benyújtásának és az 1+1% felajánlások határideje, hanem az adó befizetésének a határideje is. Ez a határidő vonatkozik az egy összegben történő befizetésre, illetve részletfizetés esetén az első részlet megfizetésére is- mondta rádiónknak Poszovácz Gabriella a NAV Somogy megyei Igazgatóságának sajtóreferense. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!