Helyi Hírek
Híres példaképet keres internetes játékán egy vállalat, olyanokat, akik nap mint nap azon munkálkodnak, hogy jobbá tegyék a körülöttük élők mindennapjait.
Egy nemzetközi kiállításon mutatja be a Kapos Art Galériája a Barcsi Nemzetközi Művésztelep alkotóinak munkáit: a festmények, rézkarcok és számítógépes grafikák nem csupán az elkészítési módjukban, hanem témájukban is nagyon eltérőek.
A Barcsi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi férfi ellen.
Nem kezdődött kimondottan jól a szezon felnőtt női focistáinknál, s egyelőre a jó eredmények még váratnak magukra, hiszen csupán csak egy győzelemmel, jelenleg a 10 csapatos tabella nyolcadik helyén szerepel az FC Barcs női csapata, de vasárnap Nádasdladány ellen hazai pályán bizonyíthatnak majd a lányok.
Egy évtizedes kihagyás után, szombaton újra Tűzoltóbált rendeznek Barcson. A rendezvényt az idei évben alakult Őrláng egyesület szervezi, amely tagjai aktív és nyugállományú hivatásos tűzoltók.
Alig maradt a lemezből a Határvidék hétvégi bemutatója után, így holnaptól a digitális zenei szolgáltatóktól érdemes beszerezni a dalokat – tudtuk meg a zenekar tagjaitól.
A darányi dartsversenyzők költségeire gyűjt klubjuk. Bokor Boglárka és Nagy Barnabás a BDO Lakeside fiatalok világbajnoki selejtezőjén mérettethetné meg magát, ha sikerül elég forrást összegyűjteni. A Winmau World Masters bajnokság is a tervek közt szerepel.
Több közös dolog is van Bucku Gergőben és Gerendai Dánielben. A két csokonyavisontai kisfiú súlyos betegségben szenved, s mindketten azt az álmot dédelgetik, hogy felnőttként tűzoltók lesznek. Az ötéves Gergő őssejt beültetésen is túl van.
Jövőre is indul a hatosztályos gimnáziumi képzés a Dráva Völgyében, immár a szakgimnázium berkein belül. A struktúra, a képzés nem változott.
A töklámpások készítésének fortélyaival és történetével is foglalkozik a Híd Televízió Barcsi Krónikája ezen a héten. A reformáció napja alkalmából rendezett ünnepi istentiszteletre is ellátogattunk, ahol az ünnep ma is érvényes üzenetéről is kérdeztük a protestáns egyházak képviselőit.
A szünetben még van idő összeszedni a pályázathoz szükséges igazolásokat – hívta fel a figyelmet Vekkeli Józsefné. Az Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság elnöke rámutatott: november 8-ig pályázhatnak a szociális alapon nyújtott ösztöndíjra a leendő és a már aktív hallgatók.
Immár szakgimnáziumként működik a Dráva Völgye Középiskola, a jelentkezőknek is így kell majd keresniük a nyilvántartásban – tudtuk meg Horváthné Madarász Zsuzsannától.
Több rendőr lesz az utakon ma, mint a megszokott. Ennek oka részben az ilyenkor többszörösére emelkedő forgalom. A rendőrség arra kéri a közlekedőket, hogy ne megszokásból haladjanak, a temetők környékén pedig különösen körültekintően hajtsanak.
„A bűneink ugyanúgy megvannak, de napjaink embere erről nem akar tudomást venni, nem akar tudni róla” – mondta a lelki megújulás szükségességét hangsúlyozva Szép Sándor. A református lelkész a reformáció barcsi ünnepén Luther Márton munkásságát és éleslátását emelte ki.
Az elmúlt héten több száz, édességgel és péksüteménnyel teli csomag várta gazdáját a roma Közösségi Házban Barcson, hiszen a nagyatádi fánk gyár ismét gondolt az itt élőkre, s felajánlásuknak köszönhetőn ezúttal is segítették a helyi közösséget.
Nem először ismerte el a szolnoki Tisza Mozi Kft. a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium filmklubjának (SZéF) munkáját, hiszen már a Holokauszt emlékév kapcsán kiírt pályázatukon második hellyel jutalmazták a barcsi gimnazisták alkotását, addig most különdíjat érdemelt a diákok 1956-os forradalomhoz kapcsolódó 8 és fél perces kisjátékfilmje.
A hétvégén múltidézésre invitálta Mayer György volt testnevelő – labdarúgó edző az 1968-69-70-73-as Úttörő Olimpia és a Pajtás Kupa országos győztes barcsiakat.
Egy ponton módosul a kormányablakok nyitva tartása: a Somogy Megyei Kormányhivatal közleménye szerint holnaptól, azaz november elsejétől módosul a kormányablakok nyitva tartása.
Több mint 137 ezren nyújtottak be bevallást Somogy megyében a 2015. adóévet érintően. Az idei év újdonsága volt a bevallási nyilatkozat, amikor egy ikszel kérhette az adózó a NAV-ot, hogy készítse el bevallási ajánlatát. Ezzel a lehetőséggel több, mint 5300-an éltek a megyében- mondta a Dráva Hullámnak Poszovácz Gabriella a NAV Somogy megyei Igazgatóságának sajtóreferense.
Az év során több alkalommal szervez tematikus programot a Duna Dráva Nemzeti Park drávaszentesi Bemutatóközpontja. Szinte valamennyi jeles alkalommal kézműves foglalkozásra várja a barcsi és a településrészen élő gyerekeket, így volt ez szombaton is, amikor is ezúttal a tök kapta a főszerepet. A közeledő Halloween alkalmából, töklámpás faragásra várták az ügyeskedőket, akik a munkálkodás után a legfinomabb téli csemegék egyikét, sütőtököt is falatozhattak.
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!