Helyi Hírek
Ősszel sem pihennek a BVSE Triatlon Szakosztályának versenyzői, hiszen ezen a hétvégén a horvátországi Vir szigeten rendezték meg a Horvát Triatlon Országos Bajnokságot, ami egyben nyílt verseny is volt.
Másodjára is térítés nélküli zöldhulladék gyűjtési akciót szervez Barcson a „DÉL-KOM” Dél-Dunántúli Kommunális Szolgáltató Nonprofit Zrt.
Páctechnikával készült szebbnél-szebb képek sorakoznak a Barcsi Városi Könyvtár falain, hiszen az elmúlt héten nyílt kiállítás Sziklai Gábor alkotásaiból.
„Ez apáról fiúra száll, ezt át tudtam neki adni – mondta el szerkesztőségünknek Kollár Béla, aki többek között fiával együtt, a teltházas Groupama arénában szurkolta végig a Magyarország-Svájc világbajnoki selejtezőt.
A háromnapos felkészítés záró napján egy megyei, nyolc járási és öt települési mentőcsoport gyakorlata zajlott Somogyban, valamint további 35 települési mentőcsoport 345 tagja szerzett alapvető vízkár-elhárítási minősítést a hétvégén – tájékoztatott a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A Barcsi Rendőrkapitányság vádat emel egy homokszentgyörgyi asszony ellen súlyos testi sértés miatt.
Újabb sikeres rendezvényt tartottak Barcson a Szépkorúak hónapjának programsorozatában.
Dr. Piros Attila rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány a rendőrkapitányságok vezetőivel együtt köszöntötte a járások polgármestereit azokon a fórumokon, amelyeket a héten tartottak meg Nagyatádon, Barcson és Csurgón.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemrég közzétette azt a listát, amin a személyi jövedelemadó 1%-át kapó civil szervezetek is szerepelnek.
A „DÉL-KOM” Dél-Dunántúli Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft. térítés nélküli őszi LIM-LOM akciót szervez Barcson, amely során a következő héten gyűjtik a házak elé kihelyezett hulladékot, ami nem tartalmazhat veszélyes hulladékot, valamint autógumit és építési törmeléket, állati tetemet és zöldhulladékot sem.
Az Országos Könyvtári Napok keretein belül egész héten várta, és még vasárnap délig várja is a Barcsi Városi Könyvtár azokat az olvasókat, akiknek esetleg könyvtári könyvvel való tartozása van, hiszen most késedelmi díj fizetése nélkül hozhatják vissza régen kikölcsönzött könyveiket.
Nem csináljuk jól a dolgunkat az iskolában – mondta Gombos Péter, a Magyar Olvasás Társaság elnöke.
Nemrégiben jelent a TermészetBÚVÁR magazin legújabb száma, amelyben „Tágra nyitott kínálat” címmel külön rész foglalkozik a drávaszentesi Dráva Kapu Bemutatóközpont, a szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpont és a szentborbási Oktatási Központ hiánypótló munkájával.
Korábban szerkesztőségünk is beszámolt arról, hogy augusztus 20-ával nem ér véget a hajózási szezon Barcson, a Jégmadár ősszel is várja fedélzetén az utasokat.
Már tavaly sem maradt ülve senki sem a Móricz Zsgimond Művelődési Központban, ugyanis Fonográf és Omega slágerek is felcsendültek a BA-ROCK együttes 40 éves jubileumi koncertjén, akik elmondásuk szerint a mai napig ugyanolyan örömmel állnak színpadra, mint 1975-ös megalakulásukkor.
A Barcsi Gyógyfürdő- és Rekreációs Központ is csatlakozott a Magyar Fürdőkultúra Napja elnevezésű programsorozathoz, amelyet minden év októberének második szombatján rendez meg a Magyar Fürdőszövetség.
Nemrégiben szerkesztőségünk is beszámolt arról, hogy egy homokszentgyörgyi könyvtáros is versenyben van az ország „legsármosabb könyvtárosa” cím elnyeréséért.
Diákolimpia sport keretein belül ugyan a szervezők erre a hétre hirdették meg a mezei futást, de a rossz időjárási körülmények miatt inkább elhalasztották azt.
Lehetett volna ezt másként is kezelni – mondta Ander Balázs a Dráva Hullám Melózáró című műsorában a népszavazás kapcsán.
Barcson egy családi ház kéményéből szikrák pattogtak ki a napokban, amikor a család befűtött, de Bedegkéren szintén egy családi ház kéményében izzott be a lerakódott korom.
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!