Helyi Hírek

építkezés

A Rinya-Dráva Szövetség honlapján közölte, hogy módosult az önkormányzatoknak, civil szervezeteknek és egyházaknak szóló, Széchenyi 2020 keretében megjelent „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című felhívás beadásának kezdő időpontja.

 

Gyermekkoncert vár kicsiket és nagyokat a jövő hónapban Barcson. Tavaszváró címmel Pomázi Zoltán a Bojtorján zenekar frontembere ad zenés előadást a Művelődési Központban április 12-én. 

Kullancsinvázióra számíthatunk, tavasszal - állítják a szakemberek, és kevesen tudják, de egy parkban történő séta vagy piknikezés is nagy veszélyt jelenthet. 

Alig pár hét múlva Barcsra is ellátogat Lakatos Levente „Az én sztorim” című előadásával. A közönségtalálkozón a népszerű író elmesél azt, hogyan jutott a siker kapujába. 

illegális szeméttelep

A nagyböjti időszakban sorra szépültek meg a porták a városban, így volt ez a romák lakta településrészen is. A tavaszi munkálatokban közmunkások is kivették részüket - erről is beszámol a Híd Televízió húsvét hétfői Barcsi Krónikája.

 

Nagyszombattal véget ér a 40 napos böjt és visszatérnek a harangok Rómából. Ez a nap munkatiltó nap, így tilos seperni, főzni, de még mosni sem szabad. 

A komposztálóládák kiosztása ellenére is lesz zöldhulladék-gyűjtés Barcson. A városban április végén gyűjtik majd a kerti nyesedéket, fűkaszálékot. 

Április 2-án a Tenkes maraton útvonalán haladnak majd végig a gyalogtúrázók, kilencedikén pedig a felfedezésekkel tarkított geocaching túrát szervezik meg gyalogosan és kerékpárral résztvevőknek egyaránt. 

lomtalanítás

Barcson április 18.-22. között gyűjtik össze a lim-lomot. A szolgáltató Dél-Kom most is felhívja a figyelmet, hogy a kidobásra szánt dolgokat úgy helyezzék el a lakók, hogy az ne akadályozza a forgalmat.

 

rétisas

Bármelynapos a rétisas-tojás a Duna-Dráva Nemzeti Park bekamerázott rétisas fészkében. A tojó közel 40 napja rakta a két tojást, a szakemberek szerint akár húsvét előtt is kikelhetnek a kis fiókák. 

Már a rászorulóknál vannak azok a csomagok, melyeket a katolikus egyház kérésére gyűjtöttek templomaink. Barcson egy héten át várták az adományokat, melyek tartós élelmiszereket jelentettek Húsvét közeledtével.

 

Barcsi Deák Általános Iskola

Barcson már készülnek a szülők és a nagycsoportosok az iskolai beíratásra. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Barcsi Tankerülete tájékoztatása szerint köteles a szülő 2010. augusztus 31-ig született gyermekét a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.

 

Barcsi Móricz Zsigmond Művelődési Központ

Két színházi előadás is lesz a közeljövőben Barcson. A Móricz Zsigmond Művelődési Központ tájékoztatója szerint, még kaphatók jegyek az április 9-ei kabaréra, melyen a Stand up Brigád és a Bethlen Téri Színház szórakoztat.

 

Barcsi Vegyeskar

Újabb kórustalálkozóra hívnak a meghívók Barcson. Ezúttal a dél-somogyi vegyes karok találkoznak a Dráva parti településen. 

Dráva

Áprilisban is kínál programokat a barcsiaknak a DDNP. A jövő héten egy Stara Drava elnevezésű 8 kilométeres túrával indul a hónap, április 2-án bepillantást nyerhetnek az érdeklődők a Dráva leghosszabb hazai holtágának élővilágába, és megtudhatják, hogyan menthető meg a vizes élőhely horvát-magyar összefogással. 

bor

2016-ban is megmérettetnek a barcsi és környéki szőlősgazdák nedűi. A Csillag étterem ugyanis idén is meghirdette hagyományos borversenyét. 

Ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el a rókák veszettség elleni immunizálása miatt 2016. április 9. és 2016. április 29. között a Somogy Megyei Kormányhivatal Nagyatádi Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya Barcs közigazgatási területén – tájékoztatta szerkesztőségünket a város önkormányzata. 

Az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából évek óta elismerést ad át a SEFAG ZRt. Az idei évben a Somogyi Erdőkért aranygyűrűt Puskás Zoltán, a Sefag Zrt. Barcsi Erdészetének igazgatója vehette át. 

Barcsi gimnázium

Újabb megmérettetésen szerepeltek sikeresen a Széchényi Ferenc Gimnázium diákjai. Pontosabban két diák német és két diák olasz versenyen járt.
 

Barcsi Városi Könyvtár

Péntekenként nem csak az olvasni vágyók érkeznek a barcsi Városi Könyvtárba, hanem kézművesek is. A Drávakörnyéki Kistérségi Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége szervezésében lányok, asszonyok ülnek össze a hét zárásaként, hogy egymástól és szakemberektől tanuljanak kézimunkázni. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!