2018 tavaszától bárki kölcsönözhet elektromos kerékpárt Pécsen
A tervek elkészítésére kiírt közbeszerzési eljárás már folyamatban van, s várhatóan a kivitelezés is elkezdődhet idén, amelynek eredményeképp 2018 tavaszától bárki kölcsönözhet elektromos kerékpárt Pécsen, a Zsolnay-negyed és az Ifjúság úti egyetemi kampusz között vezető útvonalon.
A beruházás 180 millió forintba kerül, a pecsiujsag cikkéből kiderül, hogy a legutóbb tartott közgyűlésen a képviselők jóváhagyták a támogatói szerződés megkötését, amelynek nyomán megérkezhet a pályázati támogatás. Ahogy arról korábban szerkesztőségünk is beszámolt: az elektromos bicikliket bárki használhatja majd. Előzetes regisztráció, majd azonosítást követően lehet elvinni az eszközöket a gyűjtőhelyekről, amelyeket bármelyik, erre a célra kialakított állomáson kell használat után leadni. Mindezt teljesen automatizált rendszer segítségével, vagyis személyzet nélkül, ami azért előnyös, mert a rendszer olcsón fenntartható. A tervek szerint hét gyűjtőállomást alakítanak ki, ahol felvehetjük, illetve letehetjük a kerékpárokat.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!