Aradról szól egy nap Pécsett

Rendhagyó színházi előadással, mazsorett-bemutatóval és dzsesszkoncerttel színesített fesztiválnapot szentelnek a baranyai megyeszékhely romániai testvérvárosának, Aradnak hétfőn, a Pécsi Napok keretében - tudatta a szervező Pécsi Kulturális Központ az MTI-vel.

 

Tájékoztatásuk szerint az Aradi Kulturális Központtal közösen megrendezendő fesztiválnap megnyitóján nyílik meg Giotto Doichita aradi festőművész október 9-ig látogatható kiállítása a Művészetek és Irodalom Házában. A Színház téren az aradi Mistral Sport Egyesület twirling és mazsorett csoportjának bemutatóját nézhetik meg az érdeklődők 18 órától. A Bóbita Bábszínházban 19 órától láthatja a közönség Theo Herghelegiu Tündéri című művét az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a MASZK Egyesület előadásában. A szervezők által "minimál-szürreál" musicalként meghatározott, 16 éven felüliek számára ajánlott, ingyenes, ugyanakkor regisztrációhoz kötött produkció a román kortárs dráma alapszituációját jeleníti meg "két férfi e világ és túlvilág közti egyensúlyozása, a bezártság és egymásra utaltság" által. A Pécsi Napok kiemelt helyszínén, a Sétatéren felállított nagyszínpadon lép fel a dzsesszt a hagyományos Kárpát-medencei motívumokkal és balkáni elemekkel vegyítő Mario & The Teachers nevű zenekar. A trió 2013-ban az év együttese címet nyerte el a román dzsesszgálán.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!