A balesetek áldozataira emlékeztek a motorosok

A balesetben elhunyt motorosok emlékére indult útnak több mint félszáz motoros és több autós augusztus 10-én az ajkai Sportcentrum parkolójából. A motorokon fekete szalag jelezte, hogy más ez a gurulás – írja a veol.hu.

Weinpel Tibor, a szervező Veterán Járművek Baráti Köre Ajka elnöke elmondta, hogy céljuk a figyelem felhívása arra, hogy az úton társak vagyunk, mindenkit hazavárnak. Tartsuk be a közlekedési szabályokat, vigyázzunk egymásra. Sajnos, sokaknak van balesetben elhunyt motoros ismerősük, barátjuk. A rendezvényen részt vettek az Ajkai Motorosok Egyesülete tagjai is, valamint érkeztek Pápáról, Halimbáról, Devecserből is. Az emlékezők fél tízkor kezdtek gyülekezni, majd egy óra múlva a parkolóból egymás után kigurulva indultak Noszlopon keresztül Pápára, majd vissza Kislődre, a Sobri kalandpark melletti téren álló emlékműhöz, ahol koszorúkat helyeztek el, majd Weinpel Tibor emlékezett. Az elnöktől a lap megtudta, hogy az égbe szálló motorost ábrázoló emlékmű az ő ötletük alapján készült támogatók segítségével négy évvel ezelőtt. Az emléktúrát évente egyszer, augusztus közepén tartják, de egész évben sokan felkeresik az emlékművet, melynek környékét a veteránosok tartják rendben.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Jubileumi Koncert - 50 éves a Barcsi Városi Fúvószenekar

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!