Drágul a műszaki vizsga
Bő egy hónapjuk maradt azoknak az autósoknak, akik a jelenlegi áron szeretnék még műszaki vizsgálat alá vetni a járműveiket, 2025 februárjától már jóval magasabb áron tehetik meg. Többek között a forgalmi engedély, az általános forgalomba helyezési engedély, a törzskönyv ára is jelentősen emelkedik, de aki egyedi rendszámot szeretne magának, annak az eddig sem alacsony árnál jóval többet kell majd fizetnie-írta az index.hu.
Február elsejétől mélyebben a zsebébe kell nyúlnia annak, aki műszaki vizsgáztatásra viszi a járművét, de a közlekedési hatósági díjak és a rendszámtáblák árai is jelentősen emelkednek. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) egy hét alatt, december 19-én fejezte be a rendelettervezet miatti társadalmi egyeztetést, annak elfogadása után átlagosan 35 százalékkal kell majd többet fizetni a személyautókkal kapcsolatos díjakért – számolt be róla a Vezess.hu.
A szaklap emlékeztetett, hogy a közlekedési hatósági díjak 14, míg a műszaki vizsgálat összege 17 éve nem változott, ettől függetlenül a mostani emelés így is jelentős mértékű. A rendelettervezet alapján az eddigi 16 290 helyett februártól már 26 700 forintot kell fizetni a műszaki vizsgáért, míg a forgalmi engedély és a törzskönyv árai egyaránt 12 ezer forintra nőnek a jelenlegi 6 ezerről.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!