A fokozott védelem miatt tovább csökkent a bűncselekmények száma a Balatonnál

Az együttműködő partnerekkel közösen a rendőrség megfelelő közbiztonságot és közrendet tartott fenn az idei nyáron a Balaton és a Velencei-tó térségében - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány kedden Gyenesdiáson. 

Papp Károly hangsúlyozta: nem véletlenül értékelte nemrég egy nemzetközi szervezet Magyarországot több mint száz ország közül a tíz legbiztonságosabb állam egyikének, ennek egyik hangsúlyos eleme ugyanis a közbiztonság. Az általános európai terrorfenyegetettség miatt a nyári idegenforgalmi szezonra a magyar rendőrségnek is új metodikával kellett készülnie. A Balaton és a Velencei-tó mellett az ország szinte egészét érintették a nyári, nagy tömegeket vonzó fesztiválok. A jelentősebb bűncselekmények közül 38 százalékkal volt kevesebb besurranásos lopás, a betöréses lopások száma pedig 45 százalékkal mérséklődött. Nőt az elfogott bűnelkövetők száma, nyolc százalékkal többet, összesen 1139 gyanúsítottat kerítettek kézre. Piros Attila somogyi rendőrfőkapitány kérdésre válaszolva elmondta: az olyan nyugat-európai terrorakciókhoz hasonló esetek elkerülésére, amikor autóval hajtanak a tömegbe, a nagy balatoni fesztiválokon új módszereket alkalmaztak. Megváltoztatták például a parkolási rendet, a járművek közlekedési irányait, illetve területeket zártak le és betonoszlopokat helyeztek el.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!