Három új produkció a pécsi Bóbita Bábszínház ősszel induló évadában

Három premierrel, egy felújított darabbal és a korábbi években bemutatott produkciókkal készül az ősszel induló új évadra a pécsi Bóbita Bábszínház - tájékoztatta a társulat az MTI-t csütörtökön. A baranyai vármegyeszékhelyen több mint hatvan esztendeje működő intézmény évadajánlója szerint elsőként október 5-én tekinthet meg új előadást a közönség.

A négy éven felülieknek szóló, Aranyszívű Juliska című darabot Sramó Gábor rendezi, és Papp Melinda írta a magyar népmese alapján. Az előadásban Szalai Barbara, Papp Melinda, Várnagy Kinga, Szabó Dalma működik közre. Novembertől tekinthető meg a Markó Róbert tollából megszületett A kőszív című, megható, öt éven felülieknek szóló történet. A Papp Melinda, Szalai Barbara, Arató Máté, Matta Lóránt, Rácz Attila szereplésével színre kerülő, a vásári komédia köntösébe bújtatott darabban a feleségével és gyermekeivel nagy ínségben élő Szénégető Péter egy nap elindul, hogy gazdagságért, palotáért, pénzért elcserélje a szívét kőszívre, de kiderül, hogy ami az életben az igazán fontos, az "valahol a szívünk táján" van. Jövő tavasszal mutatják be Andersen klasszikusa nyomán a Pöttöm Panna című darabot a négy éven felülieket megcélozva. A művet Schneider Jankó, a rendező írta át bábszínpadra, a darabban Szalai Barbara, Várnagy Kinga, Szabó Dalma, Novák Flóra, Arató Máté, Rácz Attila és Tatai Gergő szerepel. A műsoron tartott előadások között lesz a többi között a Dzsungelmese, avagy Kisoroszlán keresi a sörényét című, felújított darab, valamint a Lenka és Palkó, a Szép Cerceruska, a Pityi Palkó, valamint komplex színházi nevelési előadásként Az ajándék.

fotó: kultura.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Jubileumi Koncert - 50 éves a Barcsi Városi Fúvószenekar

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!