Járatfejlesztések lesznek Sármelléken
Az elkövetkező három évben megvalósuló, a kormány által biztosított 6,6 milliárd forintos összeg révén jelentős légijárat-fejlesztéseket remélnek a sármelléki repülőtéren - közölte Hévíz polgármestere.
Papp Gábor felidézte, hogy 2016 decemberében kormányhatározat biztosított 6,6 milliárd forintot a Hévíz-Balaton Airport infrastrukturális és technológiai fejlesztésére. Ez a beruházás légijárat-fejlesztéseket is hoz, így a tervek szerint 2020-ig több menetrendszerinti járatot fogad majd az infrastruktúrájában, környezetében és technikájában megújult repülőtér. A személyforgalmat illetően idén várhatóan tovább erősödik, akár új felszállóhelyek beiktatásával a Németországból érkezők forgalma, de a komoly érdeklődés miatt régóta tárgyalnak norvég és izraeli járatok indításáról is. Mindezen felül szintén évek óta tervezik a londoni menetrend szerinti összeköttetést, ami a legoptimálisabb esetben az év második felében indulhatna el.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!