Javított a Táncsics a legjobb száz között

Két somogyi középiskola szerepel az idén a HVG Top 100-as listáján, amelyet az érettségi, felvételi eredmények, és a kompetenciamérés alapján összesítettek. Mindkét intézmény kaposvári. 

A Táncsics Mihály Gimnázium a tavalyi 61. helyéhez képest hármat javított, így az 58. helyen áll jelenleg. S ugyan századikként, ám mint új belépő felfért a listára a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium. Somogy Az elmúlt 15 évben hol javult, hol pedig romlott a somogyi megyeszékhely legrégibb gimnáziumának, a Táncsicsnak a megítélése. 2003-ban még a 41., majd 2015-ben már a 75. helyen állt az iskola a rangsorban. Ha leszámítjuk az előtte végző 24 budapesti intézményt, a vidéki középiskolák között a 34. helyet tudhatja magáénak, a régióban csupán a szekszárdi Garay János gimnázium előzi meg ötvenötödikként. A Táncsics 2014-ben a vidéki középiskolák között a 23., országosan pedig a 44. helyen állt, akkor a szekszárdi Garay sem előzte meg – írja a sonline.hu. A Táncsics igazgatója szerint a felmérésben nem szerepelnek a tanulmányi versenyek mutatói, de ez nem jelenti azt, hogy erre ne lehetne büszke az iskola. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!