Kis-Balaton: még vizsgálják a halpusztulás pontos okát

Oxigénhiány és algásodás okozhatta két hete a Kis-Balaton egyik tározójában a halpusztulást. Az eset a Hídvégi tó egy speciális, elzárt részén történt. A horgászok által hozzáférhető tározórészeken nem volt rendkívüli esemény. Több szervezet vett vízmintákat és végezett méréseket, hogy feltárják a pusztulás pontos okát.

A vízügy gátőre értesítette augusztus 13-án a Balatoni Halgazdálkodási Zrt-t, hogy a Kis-Balaton Kazetta elnevezésű tározójában jelentős halpusztulás történt. A tetemek gyűjtését aznap megkezdte a társaság. Három műszakban, öt napon át szedték a tetemeket. 17.7 tonna elpusztult halat gyűjtöttek össze, köztük kapitális harcsákat, pontyokat, dévérkeszeget és süllőt is – emlékeztet a TV Keszthely.

A történéseket tartós kánikula és szélcsend előzte meg. Az amúgy is alacsony oldott oxigéntartalmú vízben vízvirágzás indult (magas klorofill-a koncentráció) a pusztuló algák miatt tovább csökkent az oxigén. Ez okozhatta a pusztulást.

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. is végzett méréseket. Utóbbi két szervezet közleményben tisztázott több téves hírt. Kiemelték, hogy a pusztulás egy nem horgászható, csak külön engedéllyel megközelíthető területen következett be. A tetemek gyűjtésében így nem is vehettek részt civilek. A Kazetta nevű tározó a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer teljes területének 3,4%-a. Ezért a Vízügy hangsúlyozta, hogy ennél halpusztulásnál nem beszélhetünk általánosságban a Kis-Balatonról!

A közösségi médiában több hozzászóló okolta az idegenhonos vízinövényt, a sulyomot. Ezen a területen nincs jelentős állomány, így a jelenleg kialakult halpusztulást sem lehet a sulyom jelenlétével magyarázni, valamint kizárható az antropogén – vagyis emberi tevékenységből eredő – szennyezés is.

A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer elsődlegesen szűrfeladatot lát el a Balaton vízminősége érdekében. A mostani eset nincs hatással a magyar tengerre. Az érintett tározónak pont az a feladta, hogy ha a Zalán szennyeződés érkezne, befogja azt. A Kazetta normál üzemi működés esetén nem kap vizet, nem vesz részt a Kis-Balaton „vérkeringésében”.

Azt nem tudni biztosan, hogy a tározó teljes halállománya elpusztult-e. Információnk szerint a legtöbb itt dolgozó még nem látott ilyen mértékű pusztulást. Egy héttel az első tetemek megjelenése után békát, vízisiklót és madarakat lehetett már látni a területen.

A szakemberek folyamatosan monitorozzák a vizet és dolgoznak a halpusztulás pontos okának feltárásán.

Forrás: KeszthelyTV

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Horváth Gábor

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!