Motorok lepték el a pécsi Széchenyi teret
Bár még javában tart a szezon, mégis több mint félezren gondolták úgy, hogy motorjaikkal elbúcsúztatják az idei évet. Az V. Motoros Szezonzáró Gurulás nagyot szólt, fél órára teljesen megbénították a pécsi főteret. A pécsi Expo Centerből induló menet a pécsi Széchenyi téren fél órát állt. A szelíd motorosok azonban nem vadulni jöttek, megengedték a gyerekeknek, hogy kipróbálják milyen a “nyeregben ülni”.
A gurulást egyébként jótékonykodásra is felhasználták. Olyan árva gyerekek számára gyűjtöttek a nap folyamán, akiknek édesapjuk, vagy édesanyjuk motoros balesetben hunytak el. Tavaly mintegy 800 ezer forint gyűlt össze, idén egymillió forint a cél. Ebből tíz gyermek karácsonyát tudnák támogatni, fejenként százezer forinttal – mondta Tóth Zoltán, a MOTaMOT Alapítvány egyik tagja.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!