Nemzeti laboratóriumok nyíltak Pécsen
A Pécsi Tudományegyetemen (PTE) megnyílt a Virológiai Nemzeti Laboratórium és a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium.
Az innovációs és technológiai miniszter a pénteki nyitórendezvényen emlékeztetett: a kormány tizenhét nemzeti laboratórium és egy kutatólaboratórium kialakítását, működésének megkezdését támogatja az idén tizennégymilliárd, a következő években összesen mintegy kilencvenmilliárd forinttal. Palkovics László hangsúlyozta, hogy a nemzeti laboratóriumok "a legjobb hazai egyetemi és vállalati szakembereket, képességeket összpontosítva nemzetközi szinten elismert tudományos csomópontokká válhatnak". A tárcavezető elmondta, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére létrejövő intézmények a nemzetgazdaság számára különösen ígéretes tématerületek hazai szakmai műhelyeit fogják össze azzal a céllal, hogy választ adjanak jelentős globális problémákra. Közölte: négy fő kutatási-fejlesztési területen - biztonságos társadalom és környezet, egészség, ipar és digitalizáció, valamint kultúra és család - alakítanak ki nemzeti laboratóriumokat. Ezek közül négy labor jogszabály alapján jön létre, a továbbiakhoz pedig egyedi kérelmek alapján biztosít idén csaknem ötmilliárd forint támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A 3-5 éves futamidejű projektek finanszírozása külön megállapodások alapján történik - fűzte hozzá.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!