Orfű is győzött a fürdők versenyében

Idén második alkalommal rendezték meg Az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre, három kategóriában lehetett voksolni – írja cikkében a bama.hu.

Idén egy barlangfürdőt, egy gyógyfürdőt és egy aquaparkot szerettek hazánkban a legjobban. A Helyiek Kedvenc Fürdője 2016 cím a Baranya megyei Orfű Aquaparké lett. A versenyben megadott leírás szerint a 2016 júniusában részben megújult fürdő óriási zöld területen, festői környezetben fekszik. A vendégeket több medence, masszázs és pezsgőfürdő várja. A közönségszavazás 2016. május 1. és augusztus 31. között zajlott a termalfurdo.hu szervezésében, a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával, ide közel 190 ezer szavazat érkezett. 2016-ban „Az Év Fürdője” a Miskolctapolca Barlangfürdő lett, míg „Az Év Feltörekvő Fürdője 2016” címet a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő szerezte meg.

Fotó: bama.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!