A somogyiak kevesebb mint felének van érettségije
A Központi Statisztikai Hivatal szerint Somogyban is nő az érettségizettek aránya. Míg 7 évvel ezelőtt a felnőttkorú lakosság mindössze 40 százaléka rendelkezett vele, addig ma már 45 százalék felett van ez az arány. Megyénk ezzel azonban még mindig az utolsó harmadban foglal helyet az országos rangsorban, írta a kapos.hu.
Míg Somogy gimnáziumaiban stagnál az érettségizettek aránya, addig a Kaposvári Szakképzési Centrum intézményeiben enyhe növekedés figyelhető meg. A centrum szervezésében évente nappali tagozaton körülbelül 400-450-en érettségiznek. A felnőtt oktatásban főleg olyan diákok tanulnak, akik a szakma megszerzése után is az intézményben maradnak. Ők 2 év alatt tehetnek érettségit. Könnyebbség számukra, hogy 5 tárgy helyett csak 4-ből kell vizsgázniuk, a szakma megszerzését ugyanis egynek elfogadják.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!