Szép trófeákat hozott a szarvasbőgés

A Sefag Zrt. vadászterületein idén Gyengébb volt a szarvasbőgés időszaka, de még így is jónak mondható szezont zártak a vadászok. Pénteken trófeaszemlét tartottak Lábodon, ahol 175 trófeát állítottak terítékre.

Ünnepnap a trófeaszemle a vadászok számára, erről Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának vezetője beszélt Lábodon, aki kitért arra is, hogy fontos az állomány tudatos szabályozása. – Számos jogszabály változott, amelyek a minőségi vadgazdálkodást helyezik előtérbe – jegyezte meg. Példának hozta az úgynevezett szarvasfényképezést, vagyis a nagyvad elejtést igazoló rendszer bevezetését, amelynek pilot programjában Zala és Vas mellett Somogy is részt vesz. A lábodi szemlén 175 trófea 66 százaléka, vagyis 116 kapott érmes minősítést, ebből 13 arany, 53 ezüst és 50 bronzérmes lett, melyek 24 órás átlagtömege 8,07 kilogramm volt és az érmes bikák átlagéletkora 10,32 év, átlagpontszámuk 194,7 CIC pont. A Sefag Zrt. vadászterületein idén terítékre hozott bikák közül három agancs kerül az Országos Trófeabíráló Bizottság elé. Fehér István, a Sefag Zrt. vezérigazgatója beszédében elmondta, érezhető volt a vadászvendégek számán, hogy recesszió van. – Ebben a gazdasági környezetben egyértelműen kevesebbet költenek az emberek a szabadidőre, így a vadászatra is. Ez meg is látszott a szeptemberi hónapban, hiszen egyértelműen kevesebb volt a vendégvadász – mondta Fehér István. A klimatikus környezet is nehezítette a dolgunkat hiszen nyáron az aszály, a forróság majd szeptemberben az özönvízszerű eső okozott gondot, tette hozzá. De még így is eredményes volt a szezon. Ezt mutatja a bírált trófeák minősége is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Jubileumi Koncert - 50 éves a Barcsi Városi Fúvószenekar

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!