„Tanulnunk kell őseinktől, ahogy tanulnunk kell a hibáikból is”
Ünnepi állománygyűlésen emlékezett a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az 1848-49-es forradalom és szabadságharc örökségére és hőseire március tizennegyedikén. A márciusi ifjak megfogalmaztak maguknak elveket, melyekből célok lettek.
A forradalmi eszméket olyan szabadság után vágy fűtötte, amely azt is elfeledtette az ifjakkal, hogy akár az életükkel is fizethetnek – hangzott el a szerdai ünnepségen. Wéber Antal tűzoltó dandártábornok emlékeztetett arra, hogy tiszteletből tűz március tizenötödikén szíve fölé minden magyar nemzeti színű kokárdát. Az ünnepségen gratuláltak azon kollégáknak, akik a központi rendezvényen kaptak elismerést, mert a hétköznapok hőseiként példát mutatnak, maradandót alkotnak és szívvel-lélekkel dolgoznak a biztonságért. Az ünnepségen ismertették, hogy a köztársasági elnök a nemzeti ünnep alkalmából több mint három évtizedes, magas színvonalú szolgálati tevékenysége elismeréseként A magyar érdemrend lovagkeresztje katonai tagozatát vehette át Wéber Antal tű. dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!