Újabb határvadászok kezdik meg a szolgálatot

Újabb 67 fő lépett szolgálatba tegnap a Készenléti Rendőrségnél a nyolcadik ütemben Debrecenben, Orosházán és Pécsett folytatott képzés befejezését követően.

A kiképzett határvadászok a jövőben ott teljesítenek szolgálatot, ahol a leginkább indokolt, hogy jelenlétükkel a lakosság közbiztonságérzetét fenntartsák, Magyarország közrendjét, határvédelmét biztosítsák.  Az őr-járőrtárs rész-szakképesítéssel rendelkező hivatásos állományú rendőrök járőrvezető, járőrparancsnok irányítása mellett elsősorban őrzési, járőrözési feladatokat hajtanak majd végre. A Készenléti Rendőrség állományának 3000 fővel történő bővítéséről hozott kormánydöntés alapján a rendőrség 2016. augusztus 24-én indította el határvadász-toborzó kampányát. A képzéseken eddig 1300-an vettek részt sikeresen.  Jelenlegi állapot szerint még nem teljesen feltöltött a létszám, 2872-en teljesítenek szolgálatot határvadászként, ezért a rendőrség továbbra is várja a hivatás iránt érdeklődők jelentkezését a határvadász-képzésekre.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!