Celldömölki győzelem a Négy Város kupáján – Barcs ezúttal a negyedik helyen végzett
Idén 43. alkalommal rendezték meg a Négy Város Tornáját, ahol a Celldömölki VSE csapata állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. A házigazda celldömölkiek mellett Körmend, Barcs és Lenti csapatai vettek részt a tornán.
A Lenti–Körmend találkozóval kezdődött a torna, melyen a Zala megyei csapat 4-0-ra győzött. Ezt követően Fehér László Celldömölk város polgármestere nyitotta meg a tornát. Majd újabb ünnepélyes pillanatok következtek, Fehér László Hencz Kornéllal, a CVSE elnökével közösen átadta az elmúlt bajnokságban eredményesen szereplő CVSE utánpótlás-csapatoknak a kupákat, valamint az érmeket. A nap második mérkőzése a hazai, celldömölki csapat 6-3-as győzelmével zárult a Barcs ellen. Másnap a két vesztes a bronzéremért, a két győztes az aranyéremért csapott össze. A harmadik helyért a Körmend és a Barcs lépett pályára, a vasiak 2-0-ra diadalmaskodtak. A döntőt a Celldömölki VSE játszotta a Lenti ellen. A kemenesaljai csapat meggyőző játékkal 5-0-ra verte a zalai gárdát. Az eredményhirdetéskor jelen voltak a városok polgármesterei, képviselői, illetve a csapatvezetők. Fehér László köszöntőjében megemlítette, a torna sikere a múltban gyökerezik, hiszen az elmúlt 45 év megmutatta, hogy a sport összetartó ereje a sikerek kovácsa lehet. Őt Bebes István Körmend város polgármestere követte, a 46. tornát ugyanis Körmend városa rendezi. A tornagyőztes, Takács Gábor vezetőedző irányította Celldömölki VSE csapatkapitánya Szuh Ferenc vehette át a győztes gárdának járó vándorserleget Fehér László polgármestertől, valamint Hencz Kornél sportköri elnöktől. A második helyezett Lenti csapatának a serleget és az érmeket Horváth László Lenti polgármestere adta át. A harmadik Körmend csapatát Bebes István körmendi polgármester köszöntötte. A negyedik Barcsnak Varga Zoltán képviselő, sportreferens adta át az oklevelet.
fotó: vaol.hu
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!