Még mindig 100%-os az FC Barcs utánpótlás csapata

Újabb sikeres hétvége van az FC Barcs U16-os csapatának háta mögött, Laklia Tamás csapata ismét bravúros győzelmet produkált a bajnokság aktuális fordulójában. Horváth Gábor sportreferens, a Dráva Hullám Vekker című műsorában elmondta: az U16-os megyei futsal bajnokságon a barcsiak mind a négy összecsapás alkalmával győzni tudtak, így folytatták sikerszériájukat és továbbra is 100%-osan teljesítenek a bajnokság megmérettetésein.

A kaposvári csapattal kétszer is összecsaptak, először 6-0-ra, majd 10-0-ra hozták a meccset, a nagyatádiak ellen 7-szer és a somogysárdiak ellen is szintén 7-szer találtak a kapuba, a barcsiak hálóját egyszer sem sikerült bevennie az ellenfél csapatainak. A sportreferens hozzátette: eddig mindösszesen 5 gólt kapott csak csapatunk, a bajnokság utolsó fordulóját Nagybajomban, február 27-én tartják. Nem volt ilyen szerencsés a férfi felnőtt csapat, a műfüves bajnokságon ezúttal sem teljesítettek túl jól a futballisták, a Segesd elleni mérkőzésen 1-0-ra kikaptak a barcsi darazsak. A bajnokság jelenlegi állása szerint első helyen áll a Csurgó, második helyen a Segesd, harmadik helyen az FC Barcs, negyedik helyen pedig a Babócsa csapata, a bajnokság következő fordulójában a sellyeiekkel szemben mérettetik meg magukat a barcsi darazsak.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!