Elégedett háziorvosával? Ajánlja a Nemzet háziorvosa díjra!
Közel 100 ajánlás érkezett eddig az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságának égisze alatt meghirdetett” A nemzet háziorvosa „ pályázatra. A hazai és határon túli háziorvosok és nővérek presztízsét, megbecsülését erősítő pályázatban a páciensek ajánlhatják orvosaikat.
Érkeznek a határon túli ajánlások is Kárpátaljáról és Erdélyből. Akad olyan nagydobronyi doktornő, akit 3 betege is javasolt -egy-egy történet keretében a díjra. A hazai ajánlások is érkeznek sorra, a kisebb településekről is, pl. így például a Baranya megyei Nagypeterdről. A hálás páciensek mellett az ajánlók sorában ott vannak a Hévízi Idősek Otthonának lakói, illetve a az Ófehértói Gondozási Központ lakói és gondozó is, akad olyan páciens is, aki őrangyalának nevezi háziorvosát.
A szervezők szeptember 14-ig várják a történeteket. Idén is csakúgy, mint tavaly: a hazai háziorvosok mellett a felvidéki, az ukrajnai, az erdélyi, és a vajdasági magyar orvosok is bekerülhetnek a díjazottak közé, tehát a határon túli történetekre is számítanak.
Javasolják háziorvosukat, hátha éppen ő nyeri meg „A nemzet háziorvosa” pályázatot!
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!