A mi „halas” emberünk
Ha halételt akarunk készíteni vagy elmegyünk horgászni vagy ki kell mennünk szerdán, esetleg szombaton a piachoz. Itt találkozhatunk a mi „halas” emberünkkel, a nagyatádi halkereskedővel, Papp Zoltánnal.
Most, is mint minden alkalommal, mosollyal fogad. Üdvözöljük egymást, mint „régi” barcsiak. Papp Zoltán ugyanis innen származott el a hetvenes években, így érthető kötődése, és vonzalma városunkhoz.
Belenézek a haltartó tartályba, s nyugtázom, hogy mint mindig, most is többfajta friss halat hozott vevőinek. Az autójában piros alma egy kis dobozban, talán a jó vevőknek ad ajándékba pár darabot. Beszédbe elegyedünk, hiszen korán is van, így még kevés a vevő.
Zoltán elmondta, hogy családja barcsi származású, egykor a Rákóczi utcában laktak. Nagyapja kútásó iparos, édesapja járásbírósági tisztviselő volt. Innen a kötődés és a vonzalom Barcs felé. Jelenleg Nagyatádon élnek, ahol fiával viszik a halkereskedést. Nagyatádon kívül Marcaliban és 1991 óta Barcson árúsít halat, szerdán és szombaton 8-11 óra között.
A tartályban oxigén dús vízben ponty, harcsa, keszeg, busa, amur és néha csuka lubickol. Az árak változóak, hiszen attól függnek, mennyiért tudja ő beszerezni a halat. De olcsóbb, mint a halüzletekben, és nem utolsó sorban garantáltan friss, nincs a halnak iszap íze, egyszóval gusztusos.
Barcson vannak a jó vevői, szereti az itteni embereket, s úgy érzi, ők is hasonlóan éreznek iránta. Barátságos légkörben telik az a pár óra, melyet itt tölt, még akkor is, ha télen rossz idő van. A legerősebb alkalmak, mikor jól fogy a hal, az a karácsony – ilyenkor vásárolnak tőle leginkább – és a húsvét.
Közben vevők jönnek, így az ület megakasztja beszélgetésünket. Mint mondja, többször gondolta, hogy bezárja a vállalkozást – talán a korára tekintettel is –, de aztán előtörnek a barcsi emlékek, érzelmek, ismét „befog” a haltartályos utánfutó elé és megint elgurul hozzánk, s mosolygós arccal fogadja a jóféle halra vágyó vevőit.
/P.R./
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!