A falevelek lehullottak, de a katonák nem tértek haza őszre
Élnek az érintettek, még nem múlt el a fájdalom. Filmhíradók idézik fel az első világégést a kiállításon. Az áldozatok hiánya, az anyagi veszteség és a békediktátum Barcsot sem kímélte.
Rózsás Márton helytörténész, a múzeum elmondta: a Város Napja alkalmából készült ez a kiállítás, melyet nehéz volt ilyen szinten összeállítani. Barcson és környékén ugyanis kevés anyagot tudtak összegyűjteni.
A négy nagy történelmi esemény közül, az I. világháború kitörésének századik évfordulóját választották, mert ez a vészterhes esemény időtartama és a térségre gyakorolt kihatása miatt a legtöbb embert érinthette.
Az előtérben monitoron a közönség régi, korabeli filmhíradó részleteket láthat folyamatosan.
Dr. Kéri Nagy Béla történészt szerint a világháborút megelőzően, a gyarmattartó és a gyarmatokkal nem rendelkező európai országok gazdasági érdekütközéseik a világ újrafelosztása felé sodorták az országokat. Az első világégés előtt több „próbaháború” zajlott, például az orosz – japán, a török – olasz és a Balkáni háborúk. A monarchia terve az volt, hogy a Szerbia ellen indított háborúból ha győztesen kerül ki, akkor Németországgal szövetkezve Oroszország ellen fordul, mert annak gazdasági potenciálját szándékozott megszerezni.
A történész áttekintést adott a háború közvetlen előzményeiről a háború kitörésről, a harci cselekményekről, eseményekről, a haditechnika helyzetéről.
Vázolta a tragikus, értelmetlen emberi veszteségeket, a hátország sanyarú sorsát, az özvegyek, árvák helyzetét. Akinek a családjában nem követelt emberéletet a harc, azok a trianoni békediktátum igazságtalanságát szenvedték el. A gazdasági és geopolitikai következmények jóvátehetetlenek bizonyultak. Magyarországot lényegében halálra ítélte ez a békediktátum.
A megnyitó napján kevés fiatal érdeklődött. A szervezők és a tárlatot megnyitó történész reményét fejezte ki, hogy a fiatalokat is egyszer érdekelni fogja, hogy a család múltját és jelenét érintő tragikus események miért és hogy zajlottak le.
/P.R./
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!