Részvételi csúcs a Dráva Félmaratonon

A Dráva Futó Egyesület kilencedik alkalommal rendezte meg a Dráva Félmaraton versenyét, amely a betét futamokkal együtt nagy részvételi csúcsot hozott, hiszen összesen 68-an rajtoltak el a barcsi Városháza elől Heresznyére, a 21.1 km-es táv megtételére.

A félmaraton verseny nem hozott meglepetést: a 49 fős férfi mezőnyben a csurgói Sipos Csaba meggyőző fölénnyel futott a célba 1 óra 23 perc és 16 másodperces eredménnyel, mintegy 2 perccel megelőzve a szentlőrinci Iván Lászlót,  és a komlói Kerekes György Buktát. A női mezőnyben 17 –en futottak, ahol megismételte az elmúlt évi sikerét Csörnyei Csabáné Komlóról, aki több mint hat perccel előzte meg a szintén komlói Hakszer Erikát és a pécsi Borbás Adriennt. A rövidebb távon 41-en rajtoltak Bolhón, míg a 800 méteres családi futást harminchárman választották. A rendezők különdíjjal jutalmazták az abszolút győzteseket- Sipos Csabát és Csörnyei Csabánét, valamint a legfiatalabb, 16 éves félmaraton futót Markó Lászlót és a legidősebb  77 éves résztvevőt, Lencsés Évát.

Fotó: Facebook

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!