Ismét használható a drávai kerékpárút

Kedd délelőttől újra használhatják, a korábban árvíz által elöntött Barcs és Drávatamásit összekötő kerékpárutat az emberek.

Ezt a szakaszt az árvíz levonulása után, augusztus 13-án zárta le a Barcsi Városgazdálkodási Igazgatóság. A nagy víz levonulását követően megindultak a helyreállítási munkálatok és 9 nap alatt sikerült is helyrehozniuk a víz okozta károkat.  Az igazgatóság dolgozói a kerékpárút teljes szakaszán kivágták és elhordták a bedőlt fákat és bokrokat, egy külsős segítséggel érkező munkagépnek köszönhetően pedig letolták az iszapot, majd egy seprűs autó is végig ment az aszfaltos területen. Augusztus 22-én, kedden pedig a közösségi portálon tették közzé, hogy újra használható a Mura, Dráva és Duna folyók mentén haladó kerékpárút 2020. őszén átadott Barcs-Drávatamási közötti 8 km hosszú szakasza, amely az elmúlt években egyre népszerűbb volt a bicajosok körében.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!