Ismét fényfestéssel ünnepeltek a Deákosok
Hagyományosan idén is fényfestéssel gazdagította a karácsonyi ünnepvárás időszakát a Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, az idei évben az intézmény épületének udvar felőli külső falait öltöztették fel az alkotók.
A szemet gyönyörködtető produkciót egy meglepetés műsor előzte meg, amelyben a köszöntő mellett helyet kapott vers, hangszeres produkció, közös ének, és az elmaradhatatlan negyedikes produkció, ami idén is nagyon nagy tetszést aratott. A fényfestés mellett természetesen elmaradhatatlan része volt a karácsonyi ünnepnek a sütivásár is, amire akkora volt az érdeklődés, hogy alig lehetett a süteményt kínáló asztalokhoz jutni. Azt is megtudtuk, hogy az intézmény fontos mozgató rugója a Diák Önkormányzat, akik egész évben színes programokat, és érdekes megmérettetéseket szerveznek az iskola diákjai számára. Októberben például Halloween tökfaragó versenyt szerveztek, most pedig, karácsony idején nem is lehetett volna más téma, mint a mézeskalács sütés és mézeskalács házikó készítés. A megkérdezett diákok leginkább magát a készítés folyamatát üdvözölték, elmondásuk szerint nem is maga a díj volt fontos a verseny folyamán, hanem a közösen eltöltött idő, a közösen megélt pillanatok. A Deákos fényfestése és sütivására ezúttal is remek hangulatban telt, az intézmény és annak udvara megtelt családokkal.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!