Akadálymentesítik a barcsi templom környékét
Mintegy 1,4 millió forintos beruházással építik át a barcsi római katolikus templom előtti teret. Július végétől gyakorlatilag akadálymentesen juthatnak be a hívők misére.
Barcs főterén áll a késő barokk stílusú Krisztus Király tiszteletére felszentelt római katolikus templom. A templom előtti téren beszélgettünk Sass Rudolf esperessel és Szemere Antal építésszel, szemlélve a tér átépítési munkálatait.
Mint megtudtuk, a templomot az 1800-as évek elején építették fel, tornyot azonban csak 1821-ben emeltek hozzá. A templomépítést az akkori hívek szorgalmazták, a megvalósításról Gróf Széchényi Ferenc földesúr gondoskodott.
A templom azóta állja az idők viharait, lelki házat nyújtva a hívek hitéletéhez. Az 1848-49-es szabadságharc helyi eseményeire emlékeztet a templom falába befalazott ágyúgolyó. Az idők folyamán az egyházközség vezetése gondot fordított a templom állagának megóvására.
Jelentősebb felújítási munka mintegy tizenöt évvel ezelőtt volt. 2013-ban Szemere Antal építész tervei alapján és irányításával a templom körüli szintbeli eltérések miatti csapadékvíz okozta felvizesedést szüntették meg.
Ugyancsak 2013 decemberében az egyházközség vezetése szükségesnek látta a lépcsős térkialakítás megváltoztatását, mivel sok az idősebb, nehezen közlekedő - többen járókerettel, kerekes székkel érkeznek – hívő, akiknek nehéz és télen balesetveszélyes is lehet a templomba bejutás.
Ennek az átépítésnek is Szemere Antal készítette el a tervét, kivitelezését két barcsi vállalkozó végzi. A beruházás lényege, hogy a jelenlegi lépcsős térburkolatot visszabontják, s a kerekes székesek által is használható lejtős, fokozatos szintemelkedéssel hozza össze a templom főbejáratának szintjével. A felszedett tér burkolati elemeit jó állaguk miatt visszaépítik.
A bejárattal szembeni részen szakrális jegyekre utaló burkolat készül, és félkörívben 5 darab süllyesztett világító testet is elhelyeznek, mert a téren nincs közvilágítás a templom megvilágításán kívül. Emellett az Avermann-Horváth Kft. ügyvezetője felajánlotta két darab íves ülőpad elkészítését.
A munkálatok összes értéke 1,4 millió forint. A költségek mintegy egyharmadát az egyházközség, a többi részét a megyei püspökség és a Barcsi Önkormányzat adja.
A munkálatok 2014. július első hetében indultak, befejezését a hónap végéig tervezik.
/P.R./
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!