Szervezik a barcsi szalagavató rendezvényeket

A hagyományos társastáncok közül a bécsi keringő a legelterjedtebb. Ennek, és főleg a páros táncoknak nagy szimbolikus jelentésük van: arra utalnak, hogy az egyén igazán csak párban tud jól funkcionálni, és egymással összhangban kell működni, jelen esetben lépni, hogy a közös célt elérjék. Lecsengőnek látszanak a különböző hip-hop, és rádió zenére koreografált táncok, azonban reneszánszát éli a néptánc.

A szalagavató tehát régi, mégis újra és újra megújuló hagyománya a végzős időszaknak; egy megható este, ami arra emlékeztet, hogy a kamaszok a felnőtté válás útjára léptek, és ez megérdemli az ünneplést. Ezen barcsi események mindegyike csak meghívóval látogatható a létszámkorlát miatt.

A szalagavató eredete

Aki ismeri a ballagás történetét, azt nem fogja meglepetésként érni, hogy a szalagavató is Selmecbányáról indult, pontosabban a városban található bányászati akadémiáról. Eleinte a szalagavatót valetálásnak nevezték, amely a latin „Valete!” kifejezésből származik, a jelentése „Éljetek Boldogul”. Ezt rendszerint a végzősök kiáltották a kisebbeknek. A végzős diákok – a mostani szokásokhoz hasonlóan – a szalagavatós szalagot az utolsó tanév első felében, a Szalagtűző Szakestélyen kapták meg.

A mai diákok nem szakestélyt szerveznek, hanem egy előadással kedveskednek szeretteiknek, tanáraiknak és az utánuk következő diáktársaknak, majd az érettségi után a ballagási tarisznyához hasonlóan, a szalag is egy örök emléke lesz a középiskolás éveknek.
Konkrét évszámot sajnos nem lehet kötni ahhoz, hogy mikor volt az első szalagavató, de a korabeli feljegyzésekből kiindulva, valahol az 1830-as évekre datálható.

Az azóta eltelt sok-sok évtized ellenére a szalagavató tartalmi elemei, szokásai a ballagási szokásokhoz hasonlóan nem sokat változtak. A szalagot egy ünnepség keretein belül adták át, amely általában az úgynevezett szalagszenteléssel kezdődött. Ennek során a valétáló diákok maguk helyezték fel a selyemből készült szalagot, amelyet a vállon kellett hordani. A szalagra fel volt hímezve a diák monogramja, valamint a valétálás évszáma is. Ez után a valetáló diákok először körbe mentek az iskolában, majd kimentek a városba is. A menetet a legidősebb diák vezette, aki egy hosszú botra kötözött tölgycsokrot tartott a kezében, míg a többieknek csak egy kis tölgyág volt a kalapjukra tűzve.

A menet egészen a város határáig tartott, ahol szimbolikusan fenékbe billentették őket, ezzel jelezve, hogy már nincs itt helyük. Ezt követően a valetáló diákok útja a közeli kocsmába, fogadóba tartott, ahol kezdetét vette a végzősök tiszteletére tartott bál, ami az ünnepség kötetlenebb része volt.

Érdekesség, hogy a Sopronban található erdészeti szakközépiskolában a szalagavatót mind a mai napig valetálásnak nevezik.