Jövő hétvégén lesz a Pünkösd Kupa Barcson

Az idei évben is megrendezik a Barcsi Drávaúszók és Szabadidő Sportegyesület a már hagyományosnak nevezhető Pünkösd Kupát, ahol több egyesület különböző korosztályú úszónövendékei vesznek részt a megmérettetéseken. A cél ezúttal is: a mozgás, az úszás népszerűsítése.

Némethné Bojtor Beáta, a DUSE elnöke szerkesztőségünk megkeresésére elmondta: a Pünkösd Kupa nagy népszerűségnek örvend az úszószakosztályok körében, a környékből több település is képviselteti magát ilyenkor. A program szerint a délelőtti órákban a kisebbek, a délutáni órákban pedig a nagyobb úszók versenyeznek, természetesen a hagyományos úszószámokban, mint gyors, mell, hát, pillangó és a vegyes. Váltóverseny ezúttal is lesz, és a Pünkösd Kupáért is meg kell küzdeni, a kupa az első három legtöbb pontot gyűjtött csapaté. A jövő szombati verseny remek versenyzési lehetőséget nyújt az úszónövendékek számára, erősíti az egészséges mozgás és életmód kérdésének fontosságát, továbbá barátságok kialakítására is lehetőségként szolgál, hiszen a különböző szakosztályok úszói lehetőséget kapnak arra, hogy megismerjék egymást. Némethné Bojtor Beáta elmondta: a szervezésben ezúttal is a szülőktől várják a támogatást, akik évről évre, versenyről versenyre eddig mindig nagyon jó munkát végeztek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!