Kellemes ellenfél volt az FC Barcs a bajnoki Fiestához

A tabella első helyén álló Nagyatád FC játékosaival csaptak össze a hétvégén az FC Barcs futballistái, az erőfölény komoly hátrányt jelentett a darazsak számára, sajnos egy gólt sem sikerült szereznünk. Az utánpótlás ezúttal nem állt pályára a hétvégén.

Nagyatádra látogatott az FC Barcs felnőtt férfi labdarúgó csapata az elmúlt hétvégén, ahol nem csak az idegen pálya, hanem az ellenfél komoly erőfölénye is problémát okozott az éppen javuló eredményeket prezentáló barcsi darazsak számára. Az első félidőben már 6 góllal vezettek a nagyatádiak, és a második félidőben is további négy alkalommal vették be a barcsiak hálóját. Androsics András, az FC Barcs vezetője így nyilatkozott a mérkőzés után: „Sajnos a mai napon egy kellemes ellenfél voltunk a bajnoki Fiestához. Mind játékban, mind pedig akaratban osztálykülönbség volt a két csapat között. Az az út, amin elindultunk az utóbbi 1 hónapban, az a helyes, de sajnos a mai napon erről picit letévedtünk. A jövő héten viszont azon fogunk dolgozni, hogy hazai pályán, hazai közönség előtt ezt kijavítsuk!” A 27. forduló után az FC Barcs a tabella 12. helyén áll, a jövő héten a balatonlelleieket fogadják vendégül a barcsi szabadidő központban, május 11-én, 17 órától.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!