Az emberi tényező a legnagyobb arányban felelős a munkahelyi balesetek során
2024. március 1-től jelentősen változtak a munkaügyi és a munkavédelmi bírságra vonatkozó szabályok. A két releváns jogszabály módosulása a munkavédelmi bírság mértékét és a kiszabására vonatkozó részletes szabályokat, valamint a munkabiztonsági szaktevékenység végzésére jogosult személyek nyilvántartásának és továbbképzésének szabályait érinti. Szakember számolt be a részletekről a Barcsmédia szerkesztőségének.
Erdős Zoltán, munkavédelmi és tűzvédelmi tanácsadó hosszú évek óta dolgozik a szakmában, a jogszabály módosításnak köszönhetően pedig újra iskolapadba ült. Elmondása szerint szükségessé vált mindkét módosítás, hiszen csak a tavalyi évben Magyarországon összesen 20 658 bejelentett munkabaleset volt, melynek legnagyobb része az 50 és 249 főt foglalkoztató cégeknél történt, ezek közül is a legtöbb a gépiparban. A munkavédelmi szakemberek és a szabályzások kialakításnak a legfőbb célja, hogy ne alakuljon ki munkabaleset, melyet egyéni és kollektív védelemmel lehet megelőzni, no meg természetesen józan ésszel. A munkavédelmi szakember elmondta: a balesetek körülbelül 95 %-át az emberi tényező okozza, ami legfőképp a szabályszegésekből ered. Ezek a balesetek mind elkerülhetőek lennének a megfelelő munkavédelemmel, melyet természetesen a munkáltatónak kell megteremtenie, betartania és ellenőriznie. Ahhoz pedig, hogy a megfelelő körülményeket a munkáltató megteremtse, szüksége van egy munkavédelmi szakember segítségére, aki egy kockázati elemzés során felméri, hogy adott munkahelyre, milyen szabályok és előírások vonatkoznak. Így tehát, több lépcsős folyamat a megfelelő munkavédelem kialakítása, de a legfontosabb tényező, továbbra is a munkavállaló. A szabályok változásáról, azok betartatásáról és az esetleges szakcionálásról Erdős Zoltán szakember számol be hamarosan Önöknek is, a Barcsmédia Youtube csatornáján és a közösségi médiafelületén.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!