Idén 56 borjú született Drávaszentesen

A közelmúltban számolt be szerkesztőségünk arról, hogy megkezdődött a szürkemarha gulya legeltetése Drávaszentesen. A Duna Dráva Nemzeti Park tudatos állománynevelő és növelő.
 

Az igazgatóság természetvédelmi őrétől megtudtuk, hogy nem csak a legeltetés kezdődik ilyenkor, hanem a szaporulat megalapozása is. A csordával együtt vannak a bikák is. Kozma-Bognár Tamás, a BarcsMédiának elmondta, jelenleg a meglévő három bikából kettő tart a tehenekkel, a harmadikat értékesítik és helyette egy új érkezik majd Somogyfajszról. Azt is megtudtuk, hogy az állománynövelés tervezés szerint augusztusig lesznek a bikák a tehenekkel, ugyanis a vemhesség itt 9 hónap, és így tavasz végére megtörténhetnek az ellések.
Az idei évben a 83 tehén 56 borjút hozott világra, és bár ritkaság az ikerszülés, de azért egy-egy minden évben szokott lenni, most viszont ez elmaradt.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!