Bebiztosították bajnoki címüket a barcsi labdarúgó hölgyek a hétvégén

Ismét az FC Barcs női labdarúgóihoz került a három pont a hétvégén, bebiztosítva így első helyüket a tabellán. A bajnokság utolsó mérkőzésén is hazai pályán szurkolhatunk a hölgyeknek

A Somogy Vármegyei Női felnőtt 3/4 pályás futball bajnokság 12. fordulóját rendezték meg az elmúlt hétvégén Barcson a szabadidőközpontban, ahol lelkes rajongótábor előtt sikerült újra bravúros győzelmet aratnia a barcsi játékosoknak. Józsa Bianka, Mangultné Pupos Ildikó és Jankovics Liza már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést eredményét, az ellenfélnek sem az első, sem pedig a második félidőben nem sikerült bevennie a barcsiak hálóját. Tompa István, vezetőedző így értékelte a mérkőzést: "Egy sima meccsen biztosítottuk be a bajnoki címet! Gratulálok a lányoknak! Mikor elvállaltam egy jóbarátom után a lányok edzését, csak ez volt az elfogadható eredmény a bajnokság végén. " A hölgyek 2024.04.19-én, vasárnap délelőtt 10 órától a Balatonyberényi KSE csapatát látják vendégül, a bajnokság utolsó mérkőzésére ezúttal is várják a szurkolókat.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!