Tábor a barcsi református templomban
A református templomban, a parókián és a parókia udvarán, egyaránt gyerekekkel lehet találkozni a héten Barcson. A helyi közösség az idei nyárra is meghirdette a közös táborozást.
Második alkalommal fogad szünidőt töltő diákokat a barcsi gyülekezet és Katócz Sára lelkészasszony vezette szülői csapat. A héten 19, barcsi, komlósdi, és szuloki gyermek játszik és elmélkedik együtt. A templomban tanítások zajlanak, minden nap egy-egy bibliai történetet dolgoznak fel, a csütörtökön pl. a kapernaumi százados kérését, és szolgájának meggyógyulását vették Máté evangéliuma alapján. A templomot átrendezték, igazi kis közösségi színtérré változtatva, ahol társasjátékok, kretív foglalkozások, színezők is zajlanak. A benti játékok mellett az udvaron ügyességi és sportfeladatok is várnak a fiatalokra, a parókián pedig kis tízórai, uzsonna, amit a gyülekezet tagjai ajánlottak fel.
A tanításba és a foglalkozások megtartásában szülők is részt vesznek Katócz Sára lelkész, Landeszné Ráskó Violetta, Letti néni hitoktató mellett. Dr. Borbásné Bíró Mónika Segesdről érkezett, Vidák Adrien szerdán-Szulokban fogadta a táborozókat, akkor a sport kapta a főszerepet, játékos akadálypályákon mentek végig a gyerekek. Kedden, Komlósdon jártak, akkor Oláh-Beszterczei Zita fogadta őket, és állatsimogatás is belefért a napba. Zita szerkesztőségünknek azt is elmondta, hogy különböző vallású és életkorú gyermekek töltik együtt a hetet, van köztük 7 és 14 éves is, de nagyon jól érzik magukat, és már most szeretnék, ha jövőre ugyan így együtt lehetnének.
Katócz Sára szerkesztőségünknek elmondta, a gyülekezet presbiterei és minden tagja pogácsával és pitével, frissen szedett málnával várta a táborozókat. Dr. Kis M. János áfonyát ajándékozott a táborozóknak, a Szociális Központ 2 nap gyümölcsöt és zöldséget küldött, Koós Csaba, a város polgármestere pedig strandolni hívta péntekre őket. „Köszönjük mindenkinek, aki munkájával, adományával, élelemmel, lelki és fizikai jelenlétével egy felejthetetlen élményt adott a gyermekeknek.” – tette hozzá a lelkészasszony.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!