Éjszakai fürdőzés csalogat Barcson

Ugyan a Dráva parton egyelőre még napközben sem szabad fürdeni, főleg nem éjszaka, de a csillagos ég alatt mégis strandolhatnak az érdeklődők, mégpedig a városi fürdőn. Ráadásul napokon belül.

2024. június 8-án a Poklade tamburazenekar fellépésével indult a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központban a nyári rendezvények sora. Akkor már a fürdővezető elárulta, hogy az idei évben több meglepetéssel készülnek, és az első július elején várható. Most már részleteket is tudunk. 2024. július 6-án retro és világslágerek szórakoztatják majd az éjszakai fürdőzőket, ugyanis indulnak az éjszakai programok. Este nyolc órától várják a vendégeket és éjfélig az Effect zenekar szolgáltat élő muzsikát. dr. Otártics Máté hozzátette, a folytatásban is éjszakai fürdőzések jönnek. Július 6-át követően, két hét múlva újabb éjszakai programra csalogat a vezetőség, akkor a Sugár Band fog zenélni, július végére pedig megérkezik a nagyon várt vízi mozi, egy premier filmmel. Augusztusra is marad még kísérő program, éjszakai fürdő, DJ, és nyárzáró programokat is terveznek helyi fellépőkkel.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!