Újszülöttek köszöntése, kiállítás megnyitó és helyi elődadók a somogytarnócai falunapon

Az idei évben is emlékplakettel köszöntötték a legfiatalabb lakosokat a somogytarnócai falunapon, újszülött köszöntéssel és kiállításmegnyitóval kezdődött az esemény. A délután folyamán helyi és környékbeli elődadók szórakoztatták a közönséget, családias, jó hangulatban telt a falunap.

A „Ceres klub” megnyitójával kezdődött szombaton a somogytarnócai falunap, ahol a falubeliek által összegyűjtött emlékek között idézhették fel a régi időket a látogatók. Ezután eredményhirdetés következett, a Bolhói Ferenc futball emléktornán ezúttal is szép számban akadtak résztvevők. Hagyomány szerint évek óta emlékplakettek köszöntik az újszülötteket a településen, ezáltal is igazi somogytarnócai lakossá fogadva a legifjabbakat. Ezután következett a helyi előadók programja. A Búzavirág Néptáncegyüttes kizárólag helyi asszonyokból és lányokból álló néptánccsoport áll, akiket ezúttal Horváthné Ihárosi Ivett, egykori Borókás készített fel. Őket követte a Somogytarnócai Asszonykórus, majd a helyi gyermekek álltak a színpadra, akik egy kis népi elemekből álló előadást prezentáltak, énekkel és sok-sok tánccal. Őket Péter Tercsi néni készítette fel. Ezek után a Barcsi Dalkör műsora következett, majd Boglárka operettműsorát élvezhették a látogatók. Az idei évben is Baby Gabyt hívták sztárvendégül a szervezők, mivel a tavalyi évben programját elmosta az eső. Idén azonban az égieknek köszönhetőn nem kellett megállítani a műsort, így előadó és közönsége együtt élvezhették Gaby nagy slágereit. A nap folyamán ingyenes légvár várta a gyermekeket, az este Bozsányi Gyula műsorával zárult.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!