Kupameccsre készül az FC Barcs, jövő héten pedig jön a bajnoki első mérkőzése
Közel egy hónapja kezdte meg a felkészülést az FC Barcs férfi labdarúgó csapata, e hétvégén már kupameccset játszanak, augusztus 10-én pedig indul a bajnokság. A felkészülési időszak rövid volt, a nem megszokott kánikula is nehezítette a fiúk munkáját, de az edző bízik a játékosai jó hozzáállásában.
Július elején kezdte meg a felkészülést az FC Barcs felnőtt férfi labdarúgó csapata, az edzések is az időjárás miatt leginkább a délelőtti órákban voltak, illetve egy hétközi edzőmérkőzés is szerepelt a programban. Androsics András vezető edző szerkesztőségünk megkeresésére elmondta: vannak változások a csapatban, három játékostól sajnos el kellett búcsúzniuk, helyettük azonban 3 új igazolt játékos csatlakozott a csapatkhoz. Kulcsár Gergő Komlóról, Gyaja Bence Kadarkútról, Elmont Adrián pedig Babócsáról igazoltak át a barcsi darazsakhoz, illetve a tavalyi bajnokságot bravúrosan teljesítő U19-esek közül is többen a felnőttekkel kezdték meg a felkészülést. Augusztus 3-án tétmérkőzést játszanak játékosaink Kaposmérőben a Magyar Kupán, augusztus 10-én pedig az első bajnoki mérkőzésüket vívják meg hazai pályán 17 órai kezdettel a Nagyatádi FC ellen.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!