Abaligeti kirándulás és strandolás várta a barcsi hátrányos helyzetű gyermekeket

A Barcsi Szociális Központ Család és Gyermekjóléti Szolgálat az idén is megszervezte nyári napközis táborát a hátrányos helyzetű gyermekek részére. A színes programsor az önfeledt játékról, kirándulásokról, interaktív foglalkozásokról szólt, mely során vidám élményekkel gazdagodhattak a gyerekek.

Kanizslai Erika, a barcsi szolgálat szakmai vezetője szerkesztőségünk megkeresésére elmondta: minden évben megszervezik a napközis nyári tábort, ahol elsősorban a szakszolgálat alapellátásában és védelembe vételében résztvevő gyermekek kapnak lehetőséget arra, hogy új élményekkel és hasznos ismeretekkel gazdagodjak a tábor színvonalas programjainak köszönhetően. A hétfőn kezdődő táborozás ideje alatt a barcsi Rekreációs és Gyógyfürdőbe, illetve a drávai szabadstrandra is ellátogattak a résztvevők, ahol játékos kereteken belül versenyszerűen rendeztek meg különböző sporttevékenységeket, amin természetesen mindenki kiválóan teljesített. A csütörtöki napon egy kirándulás várta a táborozókat, az abaligeti Cseppkő barlang volt az úti cél, szervezők és résztvevők nagy örömére. A mai napon a Barcsi Városi Könyvtárban zárult a program, ahol egy játékos kvíz kitöltésére került sor, amely azokra az ismeretekre alapszik, amit a hét folyamán elsajátíthattak a tábor résztvevői. Ugyanis, nem csak élményszerzés volt a tábor megszervezésének a célja, hanem a hasznos ismeretek átadásé is. Kanizslai Erika elmondta: a programsor ideje alatt többször meséltek a szervezők a gyermekeknek a nyár veszélyeiről, mint például a kiszáradás, vagy a strandolás, vízközelség veszélyei, illetve a szabályos közlekedésről. A játékos kvíz tehát ezekre az ismeretekre épült, a játék végén mindenki jutalomban részesült.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!