A somogytarnócai kastély is állomása az idei Kastély Vár Tournak

Szombat délelőtt veterán csodák lesznek láthatóak a somogytarnócai kastély környékén, hiszen a Régi Vasak Klub Kastély Vár Tour egyik állomása lesz a terület. 9 óra 15 perc körül tehát érdemes lesz kilátogatni a parkhoz, hiszen igazi csodákat is láthatnak az érdeklődök.

A Régi Vasak Klub eredetileg azzal a céllal alakult, hogy összegyűjtse a Nagyatád és környékében lévő 25 évnél idősebb járművel rendelkezőket, de a csoport nagyon rövid időn belül nőtte ki magát, és foglal magában most lassan az egész ország területéről tulajdonosokat. A klub folyamatosan szervez különböző túrákat, kirándulásokat, hogy kedvenc autójuk, illetve járművük kormánya mögött együtt élhessenek meg minél több közös élményt. Augusztus 31.-én, szombaton reggel egy Kastély Vár Tour nevű kirándulást szerveznek, ahol rég elfeledett kastélyok nyomába indulnak a résztvevők, Baranya és Dél-Somogy településeit érintve, közel 150 km-en keresztül. A túra alkalmával a teljesen eredeti állapotában, a helyreállított magánkézben levőtől, a szociális vagy idős otthonként üzemelőn keresztül, a magára hagyott és romos állapotúig szinte minden típusú kastély szerepel a repertoárban. A somogytarnócai kastély közvetlen a túra elején szerepel, így akik meglesnék a veterán csodákat, korán ki kell pattanjanak az ágyból, hiszen reggel 9 óra 15 perckor már a településrészre érnek a járművek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Jubileumi Koncert - 50 éves a Barcsi Városi Fúvószenekar

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!