Pontok nélkül tértek haza a Darazsak Balatonlelléről
Balatonlellére látogatott az FC Barcs csapata, akik ezúttal is pontok nélkül tértek haza. A bajnokság negyedik mérkőzéséig nem sikerült győztes meccset hoznia a darazsaknak.
A Somogy Vármegyei Felnőtt Férfi Bajnokságban résztvevő FC Barcs az elmúlt hétvégén idegenben játszott, mégpedig egy kiváló infrastruktúrával rendelkező pályán. Az első félidőben gyorsan zajlottak az események, a 13., a 16. és 17. percben azonnal pontot szereztek a hazaiak, amint szinte lereagálni sem volt ideje a mieinknek. A második félidőben már többet uralták a labdát, sikerült szépíteni is, Tompa István a 70. percben megmentette a csapat becsületét. A vezetőedző, Androsics András így nyilatkozott a mérkőzés kapcsán: „Az első félidőben a balatonlellei közeg megzavart minket furcsa, volt pár játékosnak, hogy ilyen pályán, ilyen körülmények közt kell játszani. Véleményem szerint egy követendő példa, ami jelenleg Balatonlellén zajlik az infrastruktúra szempontjából. A második félidőben nyújtott teljesítményhez gratulálok a csapatnak.” A folytatásban három hazai mérkőzés következik, szeptember 7-én a Kaposmérő SE, szeptember 15-én a Kadarkút VSK, azt követő hétvégén pedig a Tabi VSC látogat városunkba. A szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzésre ezúttal is várja buzdító közönségét az FC Barcs.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!