Nem került pont a barcsi ifihez a hétvégén
Balatonlelle csapata látogatott el az FC Barcs utánpótlás csapatához a hétvégén.
A hazai pálya nem hozott sikert a helyieknek, a vendégeknek sikerült bezsebelnie a három pontot. Erős a mezőny, több jó csapattal találja magát szemben az utánpótlás, van hova fejlődni és van mit javítani a következő összecsapásra. Az MLSZ Regionális U19 Alap, Délnyugati csoportja a 4. fordulójához érkezett, ahol az elmúlt hétvégén az FC Barcs csapata a Balatonllelei SE játékosaival csapott össze a barcsi Futball Club pályáján. Tompa István vezetőedző így értékelte a mérkőzést: „Az első félidei játék teljesen rendben volt, felvettük a kesztyűt az ellenféllel, ám egy jogos kiállítás a hazai csapatnál megváltoztatta a mérkőzés képét. Látom a fejlődést a csapatnál, kezdjük lassan felvenni az osztály ritmusát, és ami a legfontosabb, hogy kezdjük elhinni, hogy itt a helyünk.” A hétvégén Siófokra utaznak a barcsiak, ahhoz a Siófokhoz, akik tavaly elnyerték a bajnoki címet. Tompa István előrelátóban annyit mondott: „Megpróbálunk egy jó mérkőzést játszani.” Jelen állás szerint a tabella 13. fokán állunk, de hosszú még a bajnokság, bizonyíthatják a fiúk, hogy van helyük a csoportban.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!