Faültetés, kitüntetések és játékos vetélkedők a Deák Napon

Hagyományosan, idén is ünnepi műsorral vette kezdetét a Deák Nap, melynek keretein belül a kitüntetettek átvehették a Deák Plakettet. A nap hátralevő részében játékos vetélkedők várták a diákokat, illetve a 8. osztályosok fát is ültettek.

31. alkalommal osztották ki a Deák Plaketteket, a Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola idei díjazottjai Cettler Gertrúd, Lempelné Simon Ildikó, Sziács László és Zabb László. Az ünnepi műsor keretein belül színpadra lépett a Barcsi Ifjúsági Zenekar, a Kisboróka deákos növendékei és az intézmény tanulói. Benczéné Németh Bernadett, igazgatónő szerkesztőségünk megkeresésére elmondta: a műsor után játékos pontszerző vetélkedő várta a diákokat, melyet a diákönkormányzat szervezett. A felsősöknek különböző állomásokon kellett más és más feladatokat teljesíteniük, amelyekért értékes pontokat kaphattak. Az alsósok saját osztályaikon belül közösségépítő vetélkedőket szerveztek, Deák Ferenc életével és pályájával kapcsolatos témákban. A nap folyamán győzteseket hirdettek a tökfaragóversenyben, a több mint 70 kifaragott tök közül többet is díjaztak különböző kategóriákban. Eredményt hirdettek még könyvjelző készítő pályázatban is, ahol szintét több pályamű közül kellett kiválasztania a zsűrinek a legjobbat. Délután elcsendesedett az iskola, hiszen a Bolyai Országos Matematika Verseny iskolai fordulóját itt szervezték meg, így közel 80 diák foglalt helyet a padok sorai között. A nap egy közös vacsorával zárult, ahol a kitüntettek tiszteletére ültek össze a kollégák és töltöttek el együtt egy kellemes estét.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Jubileumi Koncert - 50 éves a Barcsi Városi Fúvószenekar

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!